Az öregedés lassítható?

Az öregedés maga természetesen nem , hiszen a napok telnek, és az évek is. Tehát öregszünk, azonban nem mindegy, hogyan. Azaz a szervezetünk miben is romlik, avagy nem romlik.

A telomeráz enzimek hatása

Az öregedés az élet természetes velejárója.

A kor előrehaladtával együtt járó életminőség-romlás és a betegségek kockázatának mérséklése már lehetséges!

Hogy biológiai életkorunk alacsonyabb lehessen kronológiai korunknál (születésünk óta eltelt idő), ezt az egészséges életmód támogatja, ám vannak olyan vegyületek és hatásmechanizmusok, amelyek célzottan felhasználhatóak a minőségi élet meghosszabbítása érdekében.

Telomeráz enzimek az öregedés ellen?

Az öregedéssel együtt jár az örökítőanyag károsodása, a kialakuló hibák a test romlásához vezetnek.  Egyszerűen a sokszori másolódás hibái okán. Bizonyos típusú hibák betegségek, vagy rosszindulatú daganatok kialakulását eredményezik.

A szervezet sejtjeinek reprodukálása, a sejtosztódás során az örökítőanyag (DNS) újra és újra „lemásolódik”. Az öregek azt tanították, hogy hét évenként teljesen kicserélődik a test minden sejtje.*

A másolás során egészséges szervezetben is előfordulnak hibák, ezek kijavítását különböző enzimek végzik. Nem is hiba, hanem természetes jelenség, hogy a DNS szála osztódás során rövidül, de ennek korrekciójára is létezik mechanizmus az emberi szervezetben. Kijavítjuk önmagunkat!

A DNS megrövidülése ellen hatnak az úgynevezett telomeráz enzimek, amelyek visszaállítják a DNS eredeti hosszát. A telomeráz enzim azokban a sejtekben működik igazán aktívan, amelyek folyamatosan osztódnak, így például az őssejtekben, és a bélnyálkahártya sejtjeiben.

A kromoszómák „végeinek” a rövidülését körülbelül 50 éve figyelték meg, s már akkor feltételezték, hogy lézetik egy olyan mechanizmus, amely ezt gátolja.

A rövidülést kijavító telomeráz enzimeket mintegy 10 évvel később azonosították, először csak egysejtűekben. A felfedezés jelentőségét mutatja, hogy az ebben részt vevő tudósok 2009-ben orvosi Nobel-díjat kaptak. Az áttörés az emberi szervezet telomerázainak pontos leírása volt, erről 2018-ban számoltak be.

Egyre többet tudunk a telomerázokra ható anyagokról is, köztük számos gyógynövényről számolnak be.

 

A kutatások telomerázok felé fordultak. Bizonyított, hogy korai öregedéssel járó kórképekben a telomerek (ezek a DNS végei) megrövidülnek, a telomeráz enzim rendellenesen működik.

A hosszú életű emberek egyes csoportjaiban az enzim az átlagosnál aktívabb. A telomerázok aktivitásának minden áron való fokozása azonban nem kockázat nélküli: állatkísérletekben rámutattak arra, hogy a telomeráz szintjének növelése a daganatkockázatot is fokozza, mert az enzim a gyorsan osztódó ráksejtek számára is elengedhetetlen.

Hogyan fokozhatjuk a telomeráz aktivitást természetes eszközökkel?

 

Úgy tűnik, hogy a telomeráz aktivitás fokozása kétélű fegyver, jól kell tudni használni. Nem biztos, hogy az enzim működését legmarkánsabban fokozó anyagok a legjobbak, inkább a telomerázokra kedvezően ható, de bizonyítottan biztonságos anyagokat keresünk.

És itt kerülnek képbe a gyógynövények: egyre több olyat azonosítanak, amelyek a telomerázok működését fokozzák.

A telomeráz enzimek az emberi szervezetben képződnek. Arra nincs lehetőség, hogy a táplálékunkkal elfogyasztva növeljük saját sejtjeink telomeráz tartalmát. A telomerázműködést támogató növények hatása abban rejlik, hogy egy sajátos folyamat révén a szervezet sejtjeinek saját telomeráztermelését fokozzák.

telomerek-oregedes-imune.bio

A telomerek rövidülésének gátlása öregedés lassító folyamat.

A tradicionális gyógyászatban  régóta alkalmaznak gyógynövényeket a teljesítmény fokozására, a stresszel szembeni állóképesség javítására, vagy az élet meghosszabbításának céljából.

Ezen hatásokat nem minden esetben igazolták tudományosan, de arra utalhatnak, hogy a tapasztalatok hátterében esetleg a telomerázokra kifejtett hatás áll. Tehát a népi megfigyelések a kutatók számára irányt mutathatnak.

A telomerázra ható növények közül az egyik legaktívabban kutatott az Astragalus membranaceus, magyar nevén baktövis vagy kínai csüdfű ( és a kurkumát is vizsgálják, bíztató eredményekkel)

A növény kínai neve huang qi, vagyis a qi (csí, magyarul életerő) erősítője, ami összefüggésbe hozható újonnan felismert hatásával. A csüdfű telomerhosszabbító, telomerázt aktiváló hatását több kutatás alátámasztja. Emellett rendelkezik immunszabályozó, antioxidáns, gyulladáscsökkentő, idegsejtvédő hatásokkal is. És ami nagyon fontos: kísérletes körülmények között a daganatos sejtek ellen hatott, azaz úgy tűnik, a telomerázműködést fokozó hatás a ráksejtek támogatásában nem érvényesül. A csüdfű hatóanyagainak kutatása intenzíven zajlik, és bizonyos vegyületek hatását már emberen is tesztelték, visszaigazolva a kedvező aktivitásokat.

A telomerázok aktiválása a humán sejtek egészséges működését támogatja. Van egy rendkívüli eset, amikor a telomeráz enzim gátlása is elérendő cél lehet: ha az enzim működését daganatos sejtekben sikerül gátolni, az daganatellenes hatásként értelmezhető.

Ilyen tulajdonságot fedeztek fel a máriatövis hatóanyagáról, a szilimarinról. Ez a felismerés fontos lépés lehet a növény vegyületeinek új lehetséges terápiás felhasználásában.

A bélflóra egészségben tartása is elősegíti az öregedés lassúbb ütemét. Ezért érdemes Green Gold Imune algát fogyasztani. 

 

Jó egészséget!

Prof.Imune.

GREEN GOLD IMUNE ALGA KOMPLEX. FOGYASZTOM, RENDELEK. KATT IDE!

*ebben semmi tudományos nincs, de nem is cáfolható

A tudományos összefoglaló a HerbaPharm Europe Kft termékfejlesztőinek, és a társaság munkáját szakmailag támogató PhD tudományos fokozatú szakgyógyszerészek, és gyógynövény szakértők munkája.

felhasznált cikk:  ITT

Felhasznált irodalom: ITT
Képek forrása:

https://www.news-medical.net/life-sciences/Telomere-Shortening-and-Stress.aspx

https://www.casadicurasanrossore.it/diagnosis-and-treatment/specialities/dietetics-and-clinical-nutrition/centro-anti-aging/?lang=en