Fontos a bélflóra feljavítása.

Az egészséges EMBERI működés a belekben kezdődik?                                                   

 

Azt mondják iegn.  Az agyunk, és a beleink irányítják a jól-létünket. A mai felfogás szerint a beleinkben van a szervezet második ‘agya’. Sőt, a legújabb kutatások szerint a belek mikroorganizmusainak állapota 80%-ban hat a szervezetünk automatikus működéseire, míg az agyunk- ellentétben azzal, ahogy eddig tanultuk-, csak 20%-ban meghatározó. Szóval a vegetatív funkcióink nagy része nem az agyunk irányítása alatt áll?  MIVAAAAN?

Hát ez a legújabb bizonyított álláspont.                                                                                                                                                                                     

Hippokratész azt mondta: “Minden betegség a belekben kezdődik.”

Vajon mit tudhatott, amit mi még csak sejtünk- illetve éppen igazolni próbálunk?

Az emésztés szerepe az egészségedben

Az elmúlt évtizedekig, azaz több tízezer évig csak azzal tudta az Ember táplálni a testét, amit megevett.*  Tehát a bélflóra állapota – bár ezt nem tudták-, maximálisan befolyásolta az egészséget.  Ezért a vajákos asszonyok, és a gyógyítók a bélflóra feljavítása, gyógyítása érdekében gyógynövényeket adtak. ( meg néha kovaföldet, meg gyógyvizet, béltisztító rostot, mindent kipróbáltak.)

Ha valami kellett, éhségként jelezte a test, és jó esetben az itt ott összeszedett ennivalóból megkerült a hiányzó tápanyag: a vitamin, az ásványi anyag, a nyomelemek. Nem volt ez tudatos, éppen a túlélést segítette az ösztönös hajsza.

(túlzott higiéniás korunkig a gyerekek a megfelelő mennyiségű kosszal, és baktériummal, és tápanyaggal is találkoztak, a bélflóra ezért rendben volt, egészséges védekezés alakult ki. Akiben nem, az sajnos meghalt. Természetes szelekció? Nem éppen humánus: de igen.  Ma már elkerüljük a rosszat, de ezzel együtt a jót is. Kiöntjük a mosdóvízzel a gyereket is :-( )

furdovizzel-kionteni-a-gyereket-imune-bio

Nem cél a fürdővízzel kiönteni a gyermeket!

Néha kúra szerűen a bélflóra feljavítása érdekében pro-, és prebiotikumokat szedünk, de az vajmi kevés, és bizony csak átmeneti segítség.

Az EMBER egészsége az emésztésétől függ(ött), és függ ma is. Mert a gyógyszereket, a vitaminokat, és a táplálék kiegészítőket is meg kell emészteni, hogy hasznosítható, beépülő formában a testünk részei lehessenek. Az emésztés vegyi folyamatok összessége, és a bélflóra baktériumainak munkája.  A test és az elme minden része extrém módon függ a megfelelő emésztéstől, amely a szervezet működéséhez szükséges tápanyag ellátást biztosítja.

A bélflóra baktériumait képzeljük el úgy, mint egy nagyvárosi forgatagot. Ahol bár vegyülnek a különféle csoportok, mégiscsak van elkülönülés, elit, és nyomornegyed, szennyezett és friss levegőjű rész, nagy forgalmú, és gyalogos övezet, sőt: temető is.

A bél különböző traktusaiban más-más baktériumok vannak zömmel, más tápanyagot emésztenek és igényelnek. És ahogy a nagyvárosban ha kiürül egy terület, azt azonnal benépesítik más csoportok.

Ha az emésztés nincs rendben, nagyon valószínű, hogy sok egyéb sincs rendben a szervezetben. 

belflora-feljavitasa-az egeszseg-javulasa-imune.bio

Igazolódni látszik, hogy a bélflóra feljavítása fizikai, mentális, és pszichés javulást is eredményez.

A bélflóra, mint segítő társ?

A gyomor borzasztóan savas közeg, az egészség egyik első védelmi vonala. (a másik első a bőr! ) Minden, ami élő mikroorganizmus a táplálékkal bekerül a gyomorba, az elpusztul itt.

Baktériumok, élő flóra tehát csak a belekben van. A vékonybél, és a vastagbél bélflórája eltérő. Állítólag 4 eléggé elkülönülő szakaszra bontható a bélbaktériumok csoportosulása. Egészséges esetben már születéskor oda kerül egy részük, az anyai bélflóra “megfertőzi” a születendő gyermeket. ( császáros babáknál nem.)

 

 

Ha ügyes patikaszerekkel kiírtjuk a hasznos bélbaktériumokat, annak egész életre kiható egészségi következményei vannak. Bélflóránk csekély hányadát a potenciálisan kórokozó Clostridium spp. és Candida albicans adja. A kiegyensúlyozatlan bélflóra azt jelenti, hogy megcsappan a probiotikus (hasznos, segítő) baktériumok aránya és elszaporodnak a potenciálisan kórokozó aerob, anaerob baktériumok és gombák. És manapság ki ne alkalmazna időnként antibiotikum kúrát? Életmentő lehet, vagy legalábbis betegség rövidítő. És ezzel kész a bélflóra, a kegyelemdöfés megadva. Muszáj tehát a bélflóra feljavítása érdekében figyelni az étkezésünkre.

A nyugati típusú társadalmakban ez szinte lehetetlen küldetés..

Miért beteg a bélflóra?

  1.  mert sokunk, már császárral születik, ki sem alakul a szükséges bélflóra.
  2.  mert rendszeresen baktérium ölő antibiotikumokat szedünk.
  3.  mert egysíkúan táplálkozunk.
  4.  mert károsítjuk a gyomor sav-védőfunkcióját (reflux gyógyszerek, lúgosítás mánia) ( ITT, és ITT)
  5.  mert túlzott higiéniában élünk.

Az egysíkú táplálkozás a nyugati világban annyira elfogadottá vált, hogy fel sem tűnik, azt esszük, amit a kedvenc szupermarketben kapni lehet. ( és azt, amit a maradék bélflóra baktériumai kívánnak: igenis befolyásolják a ‘kívánósságot’. )

Jobb esetben főz a háziasszony, ám még ez is kevés, de szélsőséges esetekben a zacskózott chips, és nasi, meg mogyoró kerül a család asztalára. A bennünk élő micro-organizmus tömeg eltolódik egy irányba, és amikor véletlenül olyan étel kerül a gyomrunkba, amit nem szoktunk enni, fájdalom,  puffadás,  diszkomfort érzés jelentkezik, valószínű legközelebb már tudatosan kerülni fogjuk ezt a típusú ételt.

A bélflóra így azt eteti velünk, amire szüksége van, mintegy feltelefonál az agynak., ezzel a maradék hasznos baktériumok is elpusztulnak. Betölti a helyüket néhány dominánssá váló faj, és a diverzitás, a változatosság a bélflóra baktériumaiban drasztikusan csökken. (A felnőtt bélflóra 400-1000 fajt tartalmaz, ezek 60%-a a bélen kívül nem is  tenyészthető. ITT )

Visszaépíteni a változatos bélflóra egységet, bizony komoly kihívás.

És nem is igen foglalkozunk vele. 

Bélflóra feljavítás indul!

A túlzott higiénia már gyermek kortól eltolja egy irányba a bélflóra baktérium állományát, (és persze a bőrünk, a szájunk baktérium állományát is), ezzel bizonyára megúszunk néhány náthát, gyomorrontást, hasmenést, de nem szerzünk védettséget a kisebb bajok segítségével, így minden csip-csupp dolog antibiotikum kezelésbe torkollik. ( hiszen elvárjuk, hogy gyorsan csökkenjenek a tünetek, sietünk, nincs idő kifeküdni, és hagyni a saját szervezetünk felépülését, méltán vannak elvárásaink a gyógyszerekkel szedésével)

belflora-feljavitasa-imune-bio

Nemcsak a bélflóra feljavítása, hanem a bélflóra táplálása is nagyon fontos.

A bélflóra változatosság csökkenésének  több, mint kényelmetlen következményei:

  1.  hízás
  2.  gyakori reflux
  3.  gyakori emésztési panaszok
  4.  Candida albicasn gomba túlzott elszaporodása *
  5.  az allergiás reakciók gyakorivá válása ( bőr allergia, légúti allergiák, étrendi, emésztési allergiák)
  6.  az immunrendszer válaszainak megborulása**
  7.  csökkenő pajzsmirigy működés*** (és ennek nagyon szerteágazó következményei)
  8.  romló mentális képességek
  9.  szerteágazó gyulladás a testben

Nnnnnahát! Állítsuk helyre a bélflóra egészséges összetételét, és működését!

Bélflóra feljavítása. De hogyan?

De hogyan!

  1.  pucoljuk ki a beleket. (mi nem hiszünk a kolon-hidroterápiában) Egyszerűbb ez ITT
  2.  szedjünk pro-és prebiotikumot ( nagyon sok jó termék van. ez is az ITT
  3.  étkezzünk változatosan, sok rosttal, és sok fehérjével, kevés szénhidráttal.

Hát ennyire egyszerű. ;-)

Vagyis nem.

A bélflóra  feljavítása ,”helyreállítása” különféle joghurtokkal és probiotikumokkal reménytelen, ha utána az ember ugyanazt a táplálkozást folytatja, amely addig is tönkretette a baktérium flóráját. 

Utifű maghéj készítményt kell venni : és fogyasztani 3-5 napig naponta 3 alkalommal. Olcsó, és teljesen kipucolja a beleket ugyanis duzzadó, nem felszívódó rost. ( vagy ITT van egy másik megoldás micro algával) Közben kevés szénhidrátot, és minimális a cukrot szabad fogyasztani.- Ha lejár az utifű maghéj kúra, a szénhidrát szegény diétát tartani kell, és sok-sok növényi rostot illene fogyasztani, amit főleg zöldségekkel lehet bevinni a szervezetedbe. Kiváló a nyers káposzta, a nyers cékla, a fekete retek, a savanyú káposzta, a savanyú répa, nem kell feltétlenül a primőr zöldségekre gondolni.

Néhány hétig kúraszerűen pro-, és prebiotikum is hasznos( ITT ), tejterméket csakis kefír, joghurt változatban, ha lehet teljes, friss tejből készítsük magunk az aludttejet.

FONTOS! FONTOS!

NEM ÉTKEZHETÜNK  ÚGY, AHOGY EDDIG!

Amitől elromlott a bélflóra, azt el kell hagyni az étkezésedből, vagy kompenzálni valami javítóval. Feljavítónak kiválóan alkalmas a micro alga, vegyes összetételű rostjai a béltraktus más-más szakaszában emésztődnek, így más más bélbaktérium csoportot táplálnak. Többek között ez is a titka az un. csodaalgának- persze ezt az MLM guruk nemigen magyarázzák el . ( ez ITT 4 féle összetevő, 4 féle támogatás  és a bélflóra feljavítása elindul)

 

Tilos visszatérni  az addigi táplálkozási szokásainkhoz.!

Rostban gazdag, szénhidrát szegény diétát illene tartani. És egyszeriben, szinte varázsütére jobb lesz a közérzet, az életminőség. (csak összahsonlításképpen: 1 kg csirkehús olcsóbb, mint 1 kg sajtos kifli, vagy kakaós csiga. Bizony! )

Rá kell szokni a micro-alga készítményekre, kiváló rost forrás, kiváló prebiotikum ( a hasznos baktériumaink tápláléka), és mikro összetevői segítségével harmonizálja a pajzsmirigy működést. (ITT, és ITT)

Egyre több kutatás mutatja ki, hogy a mai nyugati ember túl tiszta, és ez ellentétben áll “piszkos” múltunkkal, amelyben gyakorlatilag koszban születtünk, és minden étkezéskor koszt (is) ettünk. És ebben a koszos létezésben milliárdnyi mikroorganizmussal éltünk együtt, amelyek ugyanabban a koszban éltek és ugyanabból táplálkoztak, mint mi, vagyis a táplálékkal együtt azokat is megettük. Ennek eredményeképpen az ember az evolúció során olyan szimbiotikus és organikus kapcsolatot alakított ki ezekkel az elfogyasztott mikroszkopikus élőlényekkel, hogy immunrendszere helyes működéséhez rájuk vagyunk utalva.

KIPRÓBÁLOM A GREEN GOLD IMUNE ALGÁT.

A bélflóra kihatása a refluxra:

Csak akkor érdemes elovasni, ha van refluxos a családban.

Akkor azonban kötelező elolvasni!

“Gyakran ég a gyomrom, biztosan sok a savam”  nem egyszer panaszkodnak igy ismerőseink. Pedig a gyomortájékon jelentkező égő fájdalmat, nem a gyomor égése okozza, hanem a gyomorszáj nem megfelelő záródása miatt a nyelőcsőbe visszajutó gyomorsav maró, a nyálkahártya gyulladását okozó hatása váltja ki. A gyomorsav olyan erős sav, hogy már a gőzei is panaszt okozhatnak, például torokfájást, gombócérzést, rossz leheletet, fül fájást.

Egészséges esetben a gyomorszáj a hasüregben található, közvetlenül ott, ahol a nyelőcső a mellkast a hasüregtől elválasztó rekeszizmon átlép. A rekeszizom is rásegít a zárógyűrű működésére, mintegy második gyűrű.

Előfordul, hogy a rekeszizom nyílása kitágul, és feltüremkedik a mellkasba a gyomor – ezt nevezzük rekeszizom sérvnek. Ilyenkor a gyomorszáj, a záródását segítő pozitív nyomású hasüregből, részben vagy teljes egészében felcsúszik a mellüregbe. Az ott uralkodó, a gyomorhoz képest negatív nyomásviszonyok, szívó hatása rontja a gyomorszáj záróizom működését. A gyomor feltolulása csak néhány milliméternyi, de ez épp elég lehet ahhoz, hogy az ún. reflux  kialakuljon.

belflora-feljavitasa-puffadas-ellen

A bélbaktériumok meglepően sok mindent befolyásolnak. A puffadást, de még a refluxot is.

A gyomrot, a rossz emésztés következtében megnövekvő gázok feszítik, ez lehet a gyomorsav hiánya ( csökkent, vagy gyógyszerrel csökkentett mennyisége)****, vagy a vékony- és vastagbél- bélflóra  sérülés következménye. A vékony és  vastagbél fokozott gázosságáért elsősorban az eltolódott mikroflóra, bélflóra,  azaz a bélben élő baktériumok mennyiségének jelentős eltolódása, a faji egyensúly felbomlása a felelős. ( mennyiségük nem csökken, mert az elpusztultak helyét kitölti a túlszaporodó)

Kémiailag levezethető a “gázos”  emésztés, 30 gr szénhidrátból (az egy kifli, vagy zsömle)  akár 10 liter H2 (hidrogén gáz) is keletkezhet. :-(

Az orvosnak egy vagyunk a sok refluxos közül. Nem az Ő hibája, de nem is az Ő dolga megtalálni a megoldásodat! A mai orvos gyógyszereket ír fel. A tünetet orvosolja, nem a problémát gyógyítja. 

 

Folytajuk.

Prof.Imune

GREEN GOLD IMUNE ALGÁT RENDELEK

További hasznos és érdekes tartalmakért ITT van nekünk  a facebook.

*(ma már infúzió is rendelkezésre áll, de normális esetben ma is a táplálkozás adja a test TÁPANYAGAit)

*A bélflóra gomba összetevője: Candida albicans

A legnagyobb gombafaj az élesztőgomba, a Candida albicans, amely kis számban él a szájban, a vaginában, a bélrendszerben. Steril környezetben nevelt, antibiotikummal kezelt állatokban nagymértékben képes elszaporodni. Emberben a Candida elszaporodása az antibiotikus terápiák leggyakoribb mellékhatása. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a Lactobacillus képes meggátolni a gombatelepek kialakulását. A tejsav baktériumok nagy mennyiségben termelnek biológiailag aktív rövid láncú zsírsavakat. Ezek a zsírsavak gyulladásgátló hatásúak, s ezek közül a vajsav az egyik legismertebb immunrendszer szabályozó. A vajsav gátolja a Candida szaporodását is. Mivel a tejsav bacilusok nagy mennyiségben termelnek rövid láncú zsírsavakat, ezek fontos szerepet töltenek be a Candida elszaporodásának megakadályozásában.

** Fontos megértenünk, hogy évmilliók óta békében együtt élünk a testi sejtjeink számánál tízszer több mikroorganizmussal a beleinkben. Az immunrendszerünknek tehát nem az a dolga, hogy kiirtsa a mikroorganizmusokat, hanem az, hogy megvédje a károsodástól a többi szervrendszert, mint a légzőrendszert, a bélrendszert, az idegrendszert vagy a hormonális rendszert.

***A bélbaktériumok és a pajzsmirigy kapcsolata ( erről bővebben ITT )

A bélbaktériumok egyik kevéssé ismert funkciója, hogy részt vesznek az inaktív T4 aktív T3 pajzsmirigy hormonná alakításában. A T4 T3-á alakításának kb. 20%-a a bélrendszerben megy végbe. Ez a folyamat egy szulfatáz nevű enzimet igényel.

Honnan származik ez az enzim? Kitalálhatják: az egészséges bélbaktérium flórából. A bélrendszerben a káros és hasznos bélbaktériumok közötti egyensúly felborulása jelentősen csökkenti a T4 T3-á alakítását. Ez az egyik oka annak, hogy a csökkent bélfunkcióval rendelkező embereknek normál laboratóriumi értékek mellett is pajzsmirigy rendellenesség tünetei vannak.

****Tehát, miért nincs elég sósavunk?

Számos oka lehet.

Sósav kizárólag fehérjék jelenlétében termelődik, viszont a cukrok illetve a keményítők jelenléte gátolja a termelődését. A magas szénhidráttartalmú étrendek, különösen, amikor ez elégtelen mennyiségű étkezési fehérje bevitelével párosul, (ez a vegetáriánus és vegán étrendekre kiemelten jellemző), rendkívül gyakori okai az elégtelen sósav, gyomorsav termelésnek.

Az alulműködő pajzsmirigy visszafogja a gasztrin termelődését, ami egy, a sósavtermelés beindulásához szükséges jelzőhormon. Bizonyos tápanyaghiányok (pl. a B1 vitamin, a cink vagy a C-vitamin mind szükséges a sósav termelődéshez), a túlevés, a nem megfelelő ételkombináció, a túlzott alkoholfogyasztás, a krónikus stressz, a szorongás, vagy a túlfeszített izgalmi állapot, különösen étkezés közben, mind problémát okozhat.

A megfelelő sósavtermelés a további emésztési folyamat kulcsfontosságú eleme, tehát nagyon fontos rendbe tenni. A probléma az emberi egészséget érintő egyik leggyakoribb, ám alul értékelt tényezője, ahogy  a bélflóra feljavítása is sokak számára vicces okoskodás csak.

Hát, Ők bánják!

És itt fent csak néhány közérthető összefüggést próbáltunk megvilágítani, a bélflóra feljavítása áldásos, illetve a bélbaktériumok pusztulásának káros hatásaiból.

Minden mindennel összefügg. :-(

 

imune.bio  a zsebbarát megoldás.

Forrás:

https://www.tenyek-tevhitek.hu/immunvalasz-es-belflora.htm

https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/pajzsmirigy-es-belrendszer.php

https://www.tenyek-tevhitek.hu/miert_rossz_az_emesztesem-a_sosav_szerepe.htm

https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/egyen-bakteriumot.php

Köszönet Szendi Gábornak a kiváló fordításokért.

Köszönet a képekért, grafikákért.