Tartalomjegyzék
Igenis olcsó, jó, és még hatékony is lehet a D vitamin a koronavírus járványban.
Különféle orvostudományi kutatók határozottan állítják, hogy a D vitamin szedése megelőző hatású lehet a Covid-19-cel szemben.*
Ezek az eredmények, összekapcsolva azzal a tudással, amely szerint a D túlzásba nem vitt adagolása kockázatmentes, amiből az következik, hogy a D vitaminpótlásnak a kockázat/nyereség aránya nagyon jó.
Bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport. Szóval szedjünk bio multivitamint. ;-)
Ennek ellenére, miközben az egészségügyi hatóságok számos országban nyilvánvalóan tisztában vannak a D vitamin szedés megelőző hatású előnyeivel, úgy tűnik, az az álláspontjuk, hogy megvárják a végső bizonyítékot, mielőtt ez ügyben lépnének. (Biztos, ami biztos! De közben igen nagy az egészségügyi veszteség, anyagilag, és emberi mércével is)
A D vitamin szedése gyakorlatilag kockázat mentes.
Az előnye pedig igazolt. (73 vizsgálatból 70 támogatta a D-vitamin szedést)
Az alacsony D vitamin szint és a Koronavírus rossz kimenete szoros kapcsolatot mutat.
E ponton már nem is arról kéne vitatkozni, kell-e D vitaminpótlás, hanem arról, hogy mennyi a szükséges adag és azt hogyan juttassák el az emberekhez.
Napsütéses évszakban az emberek a napsütésből kapnak vitamint, a hideg évszakokban pedig D vitamin helyett placebót kapnak, vagyis semmit. Az eredmény:?
Nyáron nincs covid-19, télen pedig tombol.
Nyáron szinte nincs koronavírus, télen annál inkább.Nos, mi az összefüggés? A napfényvitamin.
Valaki ellen-vethetné, hogy ha ajánljuk a D-vitamint, mielőtt “biztos“lenne a védőhatás, akkor az emberek az egyéb védekezési módszereket elhanyagolnák és csak súlyosbodna a helyzet. Ez azonban nem törvényszerű, ha mindenki számára világossá tesszük, hogy a D csak kockázatcsökkentő, nem abszolút védelmet jelent. (ma nincs abszolút védelem, a védőoltások sem!)
Vitamin D – a praktikus választás Az ideális beavatkozás olcsó, csekély kockázatú és nagy valószínűséggel hazsnos. A maszkviselés tipikusan ugyanez a kategória.
A D-vitamin egy másik ilyen beavatkozás: biztonságos, az immunrendszerre gyakorolt hatása jól dokumentált, a Covid-19-cel való kapcsolata jól megalapozott, olcsó és széles körben elérhető.
A következő kérdés tehát az: “Mekkora D-vitaminadag vezet túladagoláshoz?“A választ azok a kutatások adják meg, amelyek mérték a vérben a D szintet 1000, 5000 vagy 10 000 NE D-vitamin 5 hónapon át tartó szedése során [30]. Egyik dózis szedése sem közelítette meg a mérgező szintet. A következő kérdés tehát az: “Mekkora D-vitaminadag vezet túladagoláshoz?“A választ azok a kutatások adják meg, amelyek mérték a vérben a D-vitaminszintet 1000, 5000 vagy 10 000 NE Vitamin-D 5 hónapon át tartó szedése során. Egyik dózis szedése sem közelítette meg a mérgező szintet.
Mi a teendőnk?
#1. Szedni D vitaminos alga komplex-et, komplex magoldás az immunrendszer karban tartására.
#2. A rágótabletta finom, és gyerekbarát megoldás.
#3. Tartsunk otthon aspirint, a biztos koronavírus fertőzés esetén gyógyulást támogató hatású, és szintén kockázat mentes.**
Kérem a D vitaminos alga komplex kapszulákat. Bízom benne.
Jó egészséget!
Dr.Imune
*a koronavírus lefolyását azonban mindenképpen meghatározza
**Az aszpirin hosszú távú használtának kockázata a gyomor-fal vérzés. Néhány hétig azonban szinte biztos, hogy ez nem alakul ki.
forrás: Szendi Gábor Tények és Tévhitek