Minden egészségtudatos ember hallott már a bélbaktériumokról. A bélflóra, ha felborul- akár egy betegség következtében, akár egy gyomorrontás, akár lakodalmas betegség, azaz túlevés következtében-, a bélflóra helyreállítása tudatosan, vagy nem, de elemi érdekünk.

                                                                                                                                                                                                                                                             

 “Minden betegség a belekben kezdődik.”

Ezt még az ókorban állította Hippokratesz, és ma bebizonyítja a mikrobiológia, hogy lám: igaza volt!

A túlzott jólét megbetegít. ( na jó, lehet a jólétet is okosan megélni, de elég nehéz nem túlfogyasztani. Mert túlfogysztjuk az ételeket, a televíziózást, a ruházkodást… szóval túlfogyasztunk. Mert megtehetjük, és mert unatkozunk)

Hányszor eszünk unalmunkban?  Ez egy kérdés, amire nem is figyelünk, tudattalanul nyitogatja a hűtő ajtaját sokunk. A pozitív élvezet, és a félelem hajt mindannyiunkat, ez az EMBER , sőt, az egész állatvilág mozgatórugója. (állítólag a félelem erősebb rugó, de mindenki döntse el a maga életében körülnézve)

Az EMBER egészsége az étkezésétől, és az emésztésétől függ(ött), és függ ma is. Hiszen a gyógyszereket, a vitaminokat, és a táplálék kiegészítőket is meg kell emészteni, hogy felszívódó, hasznosítható formában a testünk részei lehessenek. Az emésztés vegyi folyamatok összessége, és a bélflóra baktériumainak munkája.  A test és az elme minden része extrém módon függ a megfelelő emésztéstől, amely a szervezet működéséhez szükséges tápanyag ellátást biztosítja. A bélflóra helyreállítása tehát biokémiai szükségszerűség is.

Ha az emésztésünk nincs rendben, szinte biztos, hogy sok egyéb sincs rendben a szervezetben. 

bélflóra-helyreállítása-házilag

 

 

A bélflóra, mint segítő társ.

A gyomor borzasztóan savas közeg, a kórokozókkal szembeni védelm egyik első vonala. (csak a rend kedvéért a bőr is védővonal, de most nem a bőr mikrobiomjáról beszélünk) Jó esetben szinte minden elpusztul, minden, ami élő mikroorganizmus a táplálékkal bekerül a gyomorba.

Baktériumok, élő flóra tehát csak a belekben lehet, a vékonybél, és a vastagbél bélflórája pedig eltérő. Egészséges esetben már születéskor oda kerül egy részük, az anyai bélflóra “megfertőzi” a születendő gyermeket.

Ha ügyes patikaszerekkel ( antibiotikum, és ezt a példát mindannyian tudjuk) kiirtjuk a hasznos bélbaktériumokat, annak egész életre kiható egészségi következményei vannak. Bélflóránk csekély hányadát a potenciálisan kórokozó Clostridium spp. és Candida albicans adja. A kiegyensúlyozatlan bélflóra azt jelenti, hogy megcsappan a probiotikus (hasznos, segítő) baktériumok aránya és elszaporodnak a potenciálisan kórokozó aerob, anaerob baktériumok és gombák. És manapság ki ne alkalmazna időnként antibiotikum kúrát, életmentő lehet, vagy legalábbis betegség rövidítő. És ezzel a bélflóra kész!  A kegyelemdöfés megadva. 

A nyugati típusú társadalmakban ez szinte elkerülhetetlen.

És akkor kell, kell a bélflóra helyreállítása, mert annak hiányában szépen lassan, alattomosan megbetegszünk.

Miért beteg a bélflóránk*?

 

#1. mert sok gyermek, már császárral születik, ki sem alakul a szükséges bélflóra.

#2. mert baktérium-ölő antibiotikumokat szedünk.

#3. mert nem táplálkozunk változatosan.

#4. mert károsítjuk a gyomor-sav védőfunkcióját (reflux gyógyszerek, lúgosítás mánia) ( ITT, és ITT)

#5. mert túlzott higiéniában élünk.

#6. kommentben kérjük a többi, itt fel nem sorolt okot megírni!

Fel sem tűnik, hogy azt esszük, amit a kedvenc szupermarketben kapni lehet. Jobb esetben főz a háziasszony otthon, ám még ez is kevés. Szélsőséges esetekben a zacskózott chips, és nasi, meg mogyoró kerül a család asztalára.

A bennünk élő microbiom- tömeg eltolódik egy irányba, és amikor véletlenül olyan étel kerül a gyomrunkba, amit nem szoktunk enni, fájdalom, puffadás,  diszkomfort érzés jelentkezik, hiszen kipusztultak a ezt segítő baktériumo, valószínű legközelebb is kerülni fogjuk ezt a típusú ételt.

A bélbaktériumok tömege így azt eteti velünk, amire szüksége van, mintegy feltelefonál az agynak. Ezzel a maradék hasznos baktériumok is elpusztulnak.

Betölti a helyüket néhány erőszakossá váló faj, és a változatosság a bélflóra baktériumaiban drasztikusan csökken. (A felnőtt bélflóra 400-1000 fajt tartalmaz, ezek 60%-a a bélen kívül nem tenyészthető. ITT )

Visszaépíteni a változatos bélflóra egységet, bizony komoly kihívás. A bélflóra helyreállítása házilag is működik, de nem is nagyon foglalkozunk vele. 

A túlzott higiénia már gyermek kortól eltolja egy irányba a bélflóra baktérium állományát, (és persze a bőrünk, a szájunk baktérium állományát is), ezzel bizonyára megúszunk néhány náthát, gyomorrontást, hasmenést, de nem szerzünk védettséget a kisebb bajok segítségével, így minden csip-csup dolog antibiotikum kezelésbe torkollik. ( hiszen elvárjuk, hogy gyorsan csökkenjenek a tünetek, sietünk, nincs idő kifeküdni, és hagyni a saját szervezetünk felépülését, méltán vannak elvárásaink a gyógyszerekkel szedésével) Hiszen nekünk már minden (is) jár, a gyors gyógyulás, és a szenvedés elkerülése is. ( ki a fene akar hányást, hasmenést, hascsikarást, bélférgességet….. amely segítene az immunrendszert tanítani. Az antibiotikumokról azt hisszük- még mindig-, hogy mindenható, gyors, varázspor..)

Ha a mikrobiom ( bélbaktérium tömeg) rendbe jön, rendbe jön az egészségünk!

Eree biztosan jó a Green Gold Imune alga kompleX, íme egy érthető magyarázat az alga szerteágazó hatásaira. Szóval az alga rendbe teszi, táplálja a változatos bélflórát, a bélflóra helyreállítása helyre teszi az egészséges működését a szervezetnek. ( a szervezetben a bélflóra egészsége hat az agyi tevékenységre, emésztésre, allergiákra, vérképre, fáradékonyságra, hízásra…. stb)

A bélflóra változatosság csökkenésének  több, mint kényelmetlen következményei:

  1. hízás
  2. gyakori reflux
  3. gyakori emésztési panaszok
  4. Candida albicasn gomba túlzott elszaporodása *
  5. az allergiás reakciók gyakorivá válása ( bőr allergia, légúti allergiák, étrendi, emésztési allergiák)
  6. az immunrendszer válaszainak megborulása***
  7. csökkenő pajzsmirigy működés**** (és ennek nagyon szerteágazó következményei)

Nnnnnahát!

A bélflóra helyreállítása elengedhetetlen!

Na jó, de hogyan?

  1. ki kell tisztítani a beleket ( a kolon-hidroterápia nem a legjobb módja, és a hetekig tartó léböjt sem)
  2. pro-és prebiotikumot kell szedni (ITT kiváló minőség)
  3. új étkezési szokások kellenek: sok rost ( erre olcsó és egyszerű az útifű maghéj ITT), kevés cukor, változatos házikoszt.

Hát ennyire egyszerű. ;-)

Vagyis nem. 

A bélflóra helyreállítása különféle joghurtokkal és probiotikumokkal reménytelen, ha utána az ember ugyanazt a táplálkozást folytatja, amely addig is tönkretette a baktérium flóráját. 

nyugati-taplalkozas-megbetegit-imune.bio

A nyugati típusú táplálkozás megbetegít. Le kell szokni róla.

Huh! Végleges változtatás kell.

Kell útifű maghéj készítményt, és 3-15 napig naponta 3 alkalommal érdemes fogyasztani, éhgyomorra. Olcsó, és teljesen kipucolja a beleket, ugyanis duzzadó, természetes rost. ( vagy ITT van egy másik megoldás a Green Gold Imune alga kompleX) Közben a szénhidrát fogyasztást minimumra kell csökkenteni, Szóval semmi péksütemény, kenyér, tészta, édesség. Ha az útifű maghéj diéta (terápia) lejár, akkor is tartani kell a szénhidrát szegény étkezést, sok növényi rost azonban kell, és ez főleg zöldségekkel pótolható.. Kiváló a nyers káposzta, a nyers cékla, a fekete retek, a savanyú káposzta, a savanyú répa, nem kell feltétlenül a primőr zöldségekre gondolni., sőt, a lehetséges vegyszerek a primőrökben éppen a bélflóra helyreállítása ellen dolgoznak.

Néhány hétig kúraszerűen pro-, és prebiotikumokat kellene fogyasztani, tejterméket csakis kefír, joghurt változatban, ha lehet teljes, friss tejből kell aludtejet csinálni. A bolti tejek erre sajnos alkalmatlanok a tartósítási és egyéb homogenizálási eljárás következtében.

Ja igen, és persze az alga kompleX !

IGEN, IGEN. GREEN GOLD IMUNE ALGÁT RENDELEK.

 

FONTOS! FONTOS!

 

Nem szabad visszatérni az eddigi étkezési szokásokhoz.

 

A mai nyugati ember túl tiszta, és ez ellentétben áll “piszkos” múltunkkal, amelyben gyakorlatilag koszban születtünk, és minden étkezéskor koszt (is) ettünk.

Ebben a koszos létezésben milliárdnyi mikroorganizmussal éltünk együtt, amelyek ugyanabban a koszban éltek és ugyanabból táplálkoztak, mint mi, vagyis a táplálékkal együtt azokat is megettük. Ennek eredményeképpen az ember az evolúció során olyan szimbiotikus és organikus kapcsolatot alakított ki ezekkel az elfogyasztott mikroszkopikus élőlényekkel, hogy immunrendszere helyes működéséhez rájuk van utalva. Szóval a bélflóra helyreállítása nélkül nem lehetünk egészségesek.

béltisztítás-imune-algával

Béltisztítás, aztán bélflóra helyreállítás. Ez a sorrend!

A bélflóra helyreállítás sorrendje

 

  1.  béltisztítás
  2.  pro-és prebiotikum fogyasztása
  3.  Green Gold Imune alga kompleX fogyasztása
  4.  új étkezési szokások betartása
  5.  Egészségünkre!

A mikrobiom (bélbaktérium tömeg) kihatása a refluxra:

 

Aki refluxos, annak az alábbi bekezdés kötelező olvasmány.

“Gyakran ég a gyomrom, biztosan sok a savam” hallhatjuk nem egyszer panaszkodni ismerőseinket. Pedig a gyomortájékon jelentkező égő fájdalmat a gyomorszáj nem megfelelő záródása miatt a nyelőcsőbe visszajutó gyomorsav maró, a nyálkahártya gyulladását okozó hatása váltja ki. A gyomorsav olyan erős sav, hogy már a gőzei is panaszt okozhatnak, például torokfájást, gombócérzést, rossz leheletet.( a gyomorban nem, csak akkor, ha nem a gyomorban van, hanem pl. a nyelőcsőben)

Egészséges esetben a gyomorszáj a hasüregben található, közvetlenül ott, ahol a nyelőcső a mellkast a hasüregtől elválasztó rekeszizmon átlép. A rekeszizom is rásegít a zárógyűrű működésére, mintegy második gyűrű.

Előfordul, hogy a rekeszizom nyílása kitágul, és feltüremkedik a mellkasba a gyomor – ezt nevezzük rekeszizom sérvnek. Ilyenkor a gyomorszáj, a záródását segítő pozitív nyomású hasüregből, részben vagy teljes egészében felcsúszik a mellüregbe. Az ott uralkodó, a gyomorhoz képest negatív nyomásviszonyok, szívó hatása rontja a gyomorszáj záróizom működését. A gyomor feltolulása csak néhány milliméternyi, de ez épp elég lehet ahhoz, hogy az ún. reflux  kialakuljon.

A gyomrot, a rossz emésztés következtében megnövekvő gázok feszítik, ez lehet a gyomorsav hiánya ( csökkent, vagy csökkentett mennyisége), a vékony és vastagbél bélflóra  sérülés következménye. A vékony és  vastagbél fokozott gázosságáért elsősorban a meggyengült mikroflóra, bélflóra,  azaz a bélben élő baktériumok mennyiségének jelentős eltolódása, megváltozása a felelős.

A puffadás nemcsak kellemetlen, de megbetegítő is.

Kémiailag levezethető a “gázos”  emésztés, 30 gr szénhidrátból ( figyelem az egy zsömle, vagy egy kifli!) akár 10 liter H2 is keletkezhet. :-(

Az orvosnak egy vagy a sok refluxos közül. Nem az Ő hibája, de nem is az Ő dolga megtalálni a megoldást. Mindenkinek a MAGA megoldása. Egyszerűen ez a helyzet!

Jó egészséget!

Folytatjuk.

Prof.Imune

Rendbeteszem a bélflórámat! Most kezdem.

*bélflóra: növényi egysejtűekből álló vegyes tömeg, amely a beleinkben él, szaporodik, és táplálkozik. Szinbiózisban él az emberi testtel 8 minden állatnak is van bélflórája, értelemszerűen eltérő az egyes fajok esetén. És az ember a háziállatai bélflóráját is el tudja rontani, például a kedvenc kutyusok tömege szenvedhet ettől)

*A bélflóra gomba összetevője: Candida albicans

A legnagyobb gombafaj az élesztőgomba, a Candida albicans, amely kis számban él a szájban, a vaginában, a bélrendszerben. Steril környezetben nevelt, antibiotikummal kezelt állatokban nagymértékben képes elszaporodni. Emberben a Candida elszaporodása az antibiotikus terápiák leggyakoribb mellékhatása. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a Lactobacillus képes meggátolni a gombatelepek kialakulását. A tejsav baktériumok nagy mennyiségben termelnek biológiailag aktív rövid láncú zsírsavakat. Ezek a zsírsavak gyulladásgátló hatásúak, s ezek közül a vajsav az egyik legismertebb immunrendszer szabályozó. A vajsav gátolja a Candida szaporodását is. Mivel a tejsav bacilusok nagy mennyiségben termelnek rövid láncú zsírsavakat, ezek fontos szerepet töltenek be a Candida elszaporodásának megakadályozásában.

*** Fontos megértenünk, hogy évmilliók óta békében együtt élünk a testi sejtjeink számánál tízszer több mikroorganizmussal a beleinkben. Az immunrendszerünknek tehát nem az a dolga, hogy kiirtsa a mikroorganizmusokat, hanem az, hogy megvédje a károsodástól a többi szervrendszert, mint a légzőrendszert, a bélrendszert, az idegrendszert vagy a hormonális rendszert., tehát a bélflóra heyreállítása az agy, a légzőszervek, az emésztő rendszer, az idegrendszer, a hormonális rendszer védelme szempontjából is kell.

****A bélbaktériumok és a pajzsmirigy kapcsolata ( erről bővebben ITT )

A bélbaktériumok egyik kevéssé ismert funkciója, hogy részt vesznek az inaktív T4 aktív T3 pajzsmirigy hormonná alakításában. A T4 T3-á alakításának kb. 20%-a a bélrendszerben megy végbe. Ez a folyamat egy szulfatáz nevű enzimet igényel.

Honnan származik ez az enzim? Kitalálhatják: az egészséges bélbaktérium flórából. A bélrendszerben a káros és hasznos bélbaktériumok közötti egyensúly felborulása jelentősen csökkenti a T4 T3-á alakítását. Ez az egyik oka annak, hogy a csökkent bélfunkcióval rendelkező embereknek normál laboratóriumi értékek mellett is pajzsmirigy rendellenesség tünetei vannak. A bélfóra helyreállítása tehát: most!

Tehát, miért nincs elég sósavunk?

Egyrészt, mert az a média üzenet, hogy csökkenteni kell.

Másrészt számos lehetséges oka van. Sósav kizárólag fehérjék jelenlétében termelődik, viszont a cukrok illetve a keményítők jelenléte gátolja a termelődését. A magas szénhidráttartalmú étrendek, különösen, amikor ez elégtelen mennyiségű étkezési fehérje bevitelével párosul, (ez a vegetáriánus és vegán étrendekre kiemelten jellemző), rendkívül gyakori okai az elégtelen sósavtermelésnek.

Az alulműködő pajzsmirigy visszafogja a gasztrin termelődését, ami egy, a sósavtermelés beindulásához szükséges jelzőhormon. Bizonyos tápanyaghiányok (pl. a B1 vitamin, a cink vagy a C-vitamin mind szükséges a sósavtermelődéshez), a túlevés, a nem megfelelő ételkombináció, a túlzott alkoholfogyasztás, a krónikus stressz, a szorongás, vagy a túlfeszített izgalmi állapot, különösen étkezés közben, mind problémát okozhat.

A megfelelő sósavtermelés a további emésztési folyamat kulcsfontosságú eleme, tehát nagyon fontos rendbe tenni. A probléma az emberi egészséget érintő egyik leggyakoribb, ám alulértékelt tényezője.

https://www.tenyek-tevhitek.hu/immunvalasz-es-belflora.htm

https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/pajzsmirigy-es-belrendszer.php

https://www.tenyek-tevhitek.hu/miert_rossz_az_emesztesem-a_sosav_szerepe.htm

https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/egyen-bakteriumot.php

Köszönet Szendi Gábornak a kiváló fordításokért.

képek: kiemelt kép, fánkok,, pohár, lépcsőház

Tartsuk a szénhidrát szegény , rostban gazdag diétát. ( ez jó nehéz feladat! ) Mennyivel jobb lesz a közérzet!  A  micro-alga készítmények kiváló rost forrás, kiváló prebiotikum ( a hasznos baktériumaink tápláléka), és mikro összetevői segítségével harmonizálja a pajzsmirigy működést.