Az arzénmérgezés tünetei és kezelése

Magyarországon az egyik legaggályosabb ivóvízszennyező kémiai anyag az arzén. Az elemi arzén nem mérgező, mivel a bélrendszerből nem képes felszívódni. Azonban vízben oldható szervetlen és szerves vegyületei mérgezőek. Tehát ha a víz arzénszennyezettségéről beszélünk, akkor az arzénvegyületeket értjük alatta.

Az arzén vegyületei igen mérgezőek, többségük színtelen, nagyrészük szagtalan, vízben különböző mértékben oldódnak.

Vízben (nehezen vagy könnyen) oldható szervetlen és szerves vegyületei mérgezőek. Néhány példa:

  • Az arzéntartalmú fémek finomítása során keletkezett arzén-hidrogén egy színtelen, fokhagymaszagú gáz, amely a legtoxikusabb a szervezetre, és halálhoz is vezethet.
  • Az arzén-trioxid vizes oldata igen erős, szintén halálos méreg.

Bizonyos vegyületeit gyógyításra is használják

Hazánkban is fellelhetőek arzénes gyógyvizek, melyek kiválóan alkalmasak krónikus bőrgyulladások, reumatológiai betegségek kezelésére. Az arzént bizonyos formáiban mint gyógyszert is alkalmazzák. Az arzén vegyületei közt vannak gyógyhatásúak is, mint például az arzén-szulfid, melyet már az ókorban is bőrbetegségek gyógyítására használtak.

 

 

Honnan kerülhet arzén a szervezetbe?

Arzénnal szennyezett vizek

 

Az arzénra vonatkozó határérték 10 µg/l. Az ivóvíz arzéntartalma a legtöbb esetben természetes, geológiai eredetű. A földkéregben gyakran megtalálható elem a talaj mélyebb víztartó rétegeiből kerül az ivóvízbe. Ám emberi tevékenység is szennyezheti arzénnal a környezetet, az ivóvízbázisokat (bányászat, meddőhányók; fémolvasztás; szén, olaj, hulladékok égetése; arzéntartalmú növényvédő szerek). Az arzén jellemző koncentrációja a felszíni vizekben általában 1-2 µg/l vagy annál kevesebb, felszín alatti vizek esetében ez a koncentráció több nagyságrenddel is nagyobb lehet.

A 2007 óta zajló Ivóvízminőség-javító Program következtében a megengedett határértéket meghaladó települések és lakosok száma jelentősen csökkent. A KSH adatai szerint 2020–2021-ben már csak 9 olyan település, illetve településrész volt, ahol az arzén koncentrációja meghaladta a határértéket. Azokon a területeken, ahol még folyamatban vannak az ivóvízminőség-javító munkálatok, a lakosok számára átmeneti vízellátás keretében, általában konténeres arzénmentesítő technológia telepítésével biztosítanak egészséges ivóvizet.

Bizonyos élelmiszerek fogyasztása

Arzén tengeri halak és tenger gyümölcseinek fogyasztásával is bekerülhet a szervezetbe.

Egyéb szennyezőforrások

Az arzénnal szennyezett víz és élelmiszerek fogyasztásához képest elhanyagolható mennyiségben ugyan, de az arzén belégzéssel és bőrön keresztül felszívódva is bejuthat a szervezetbe (pl. arzénnal végzett ipari tevékenységek (fémolvasztás, kőolaj-feldolgozás, vegyipar, üveggyártás, bőripar, festékgyártás) során, valamint permetezőszer, gyomirtó, patkányméreg is tartalmaz arzént).

A dohányfüstben is megtalálhatóak az arzén bizonyos vegyületei.

Hogyan mérgez az arzén?

Tiszta formában sehogy, vegyületeiben nagyon.

A határérték feletti szennyezettség arzénfelhalmozódáshoz vezet a szervezetben, amelynek döntő szerepe lehet a bőr-, tüdő-, hólyag- és veserák kialakulásában. Ilyenkor elhúzódó mérgezés állhat a háttérben, de találkozhatunk akut mérgezés tüneteivel is.

Hazai epidemiológiai kutatások összefüggést mutattak ki egy vízellátási körzet ivóvizének arzéntartalma és terhességi és születési rendellenességek, pl. spontán vetélés gyakorisága között.

 

 

Az arzénvegyületek mérgezési foka a vízben való oldódásuktól függ, vagyis minél jobban oldódik egy vegyület vízben, annál jobban képes felszívódni a gyomor-bélrendszerből, és így – bizonyos enzimekhez kötődve – képes befolyásolni a sejtekben zajló anyagcsere-folyamatokat.

A mérgező vegyületeiből származó elemi arzén a sejtekben nem bomlik tovább, így felhalmozódik a szervezetben, főként a szaruképletekben (köröm, hajszál), illetve a májban és csontokban nagyobb mennyiségben.

Hosszan tartó arzénbevitel esetén olyan mértékű sejtkárosító hatás alakulhat ki, amely mutációkhoz, daganatok kialakulásához vezethetnek.

Az arzénmérgezés tünetei

Krónikus arzénmérgezés során elhúzódó fáradékonyság, gyengeség jelentkezik. Az arzén a szarurétegekben felhalmozódva a bőr szárazságát, elvékonyodását, fokozott pigmentációját okozza. Fokozott hajhullás, a körmökben jellegzetes csíkok jelentkeznek.

Később májelégtelenség és csontdegeneráció, csontvelő-károsodás, immunrendszer-gyengülés és bizonyos idegkárosodás, bénulás alakulhat ki. A többszervi elégtelenség szívelégtelenséghez, akár halálhoz is vezethet.

Akut arzén-trioxid-mérgezést követően a bekerült mennyiség közel 80%-a képes felszívódni, és ezt követően a tünetek mintegy fél órán belül jelentkeznek szegycsont mögötti fájdalom, hányinger, hányás (véres-nyákos hányadék), hasmenés (vízszerű), vérnyomásesés formájában. A bőr először hideg és nyirkos lesz, majd a sok folyadékveszteség miatt száraz és petyhüdt. A szemek beesettek. Később ájulás, görcs és kóma alakulhat ki. Az arzén-trioxid halálos adagja kb. 100 mg dózis, amely akár egy napon belül halálhoz vezethet.

Az arzénmérgezés kezelése

Az arzénérzékenység széles skálán változhat, egyéni tolerancia alakulhat ki, így ugyanakkora arzénmennyiség mellett a tünetek súlyossága egyénenként változhat, eltérő mértékű lehet.

Ha akut mérgezésre van gyanú, akkor a beteget azonnal kórházba kell szállítani. Időben gyomormosást kell alkalmazni, és pótolni kell az elvesztett folyadékmennyiséget. A gyógykezelés része a folyadékpótláson túl a Dicaptol, illetve a penicillamin adása. Később művesekezelést kell alkalmazni.

 

 

A krónikus mérgezést nehezebb felismerni, de a veszélyeztetett helyeken élőknél mindig gondolni kell rá. Hasonló kezelést igényel a beteg, mint akut esetben.

A szervezet arzénmennyisége vizeletből, hajmintából mutatható ki.

Az arzénmérgezés megelőzése

Legfontosabb a megelőzés, vagyis az arzénnal szennyezett ivóvizek tisztítása, új kutak fúrása, fokozott vízminőség-ellenőrzés.

Ha szükséges, elengedhetetlen a lakosság figyelmeztetése, illetve megfelelő mennyiségű jó minőségű ivóvízzel/ásványvízzel való ellátása.

Méregtelenítésre Imune alga, salaktalanítás , méregtelenítés, feltöltődés ezzel a csomaggal.

Jó egészséget!

Prof.Imune

Az arzén kétségkívül a történelem legismertebb mérgező anyaga (amúgy az utónévkönyvben szereplő férfinév is). Valójában több méreganyagról van szó, mert arzénnek nem mindig csak az elemi arzént nevezték, hanem vegyületeit is. Ezek közül a fehér színű, az elemi arzénnél sokkal mérgezőbb arzén-trioxid (As2O3) volt a legelterjedtebb (fehér arzén).

Az arzén egy Janus-arcú kémiai elem, több okból is. Olykor fémként alkot vegyületet, mint fentebb, de van, hogy nemfémként, savat alkot, ilyen az arzénessav (H3AsO4) is. Jól ismert még az auripigment, az arzén kénnel alkotott vegyülete. Az arzén vegyületeit sokféle célra használták, nem csupán felebarátok életének rövidítésére. A régóta ismert vegyületek után a tiszta arzént csak a XVII. században állították elő, de ez nem akadályozta meg az arzénvegyületek karrierjét.
Az arzén vegyületeit használták a fogászatban, gyomirtóként, mindenféle használati tárgyak összetevőjeként, de festékként, balzsamozó-, illetve gyógyhatású szerként is.
A XVIII. században a tapéták, falsfestékek zöld színét egy svéd vegyész által előállított réz- és arzénvegyület, a Scheele-zöld adta. A viktoriánus korban ezért sok volt az arzénmérgezés és a XVIII. században magasabb volt az arzén mennyisége az emberi szervezetben, mint ma. Az egyik legismertebb, máig nem teljesen tisztázott történet Napóleon halálával kapcsolatos. Az 1960-as években még az FBI is megvizsgált tőle (vagy ki tudja, kitől) származó hajmintát és a kimutatott arzénszint miatt a mérgezés gyanúja igencsak megerősödött. Az elmúlt években ezt cáfoló cikkeket is lehet olvasni, melyek arra hivatkoznak, hogy a kortársaiban is ugyanolyan magas volt az arzén koncentrációja. Talán mind szobafestők, tapétások voltak.
Az arzén fogyasztásának volt önkéntes változata is. Az ún. arzénevők szándékosan juttattak szervezetükbe arzént arzén-trioxid formájában úgy, hogy fokozatosan növelve az adagot, a halálos dózisnál sokkal nagyobb mennyiséget ettek meg. Ez elsősorban stájerországi hegylakókra volt jellemző, bár van, aki szerint nem bizonyítható ez a fura szokás.
Az arzénevés passziója azért terjedt el és akár apáról fiúra terjedt a családokban, mert a hegyekben élők a mérgező anyag hatására jobbak bírták szusszal a magashegyi gyaloglást, javult szexuális teljesítőképességűk (nem a gyaloglás alatt) és bizonyos betegségekkel szemben ellenállóbbnak gondolták magukat.
A stájerek, tiroli és svájci hegylakók arzénevése kisebb adaggal kezdődött (30 mg), heti egyszeri alkalommal a vajas kenyérhez adva, majd ennek tízszereséig (a halálos dózis többszöröse) is eljutottak és a méreg napi betevővé vált. Az esetek dokumentáltsága változó, de ez a gyakorlat állítólag a nőknél is divatba jött, akik bőrük és hajuk szépségét óvták és biztosították ilyen módon. Az arzénevők életét, ha segítette is a halálos vegyület, egyben meg is pecsételte. Az arzénevést nem lehetett abbahagyni, a leszokás-leállás talán ma lehetséges lenne.
Az arzénmérgezés tünetei sokfélék. Gyengeséget, vérnyomáscsökkenést okoz, tönkre teszi a hajszálereket a testben, felhalmozódik a körömben, hajban, bőrkiütések jelennek meg szimmetrikusan a talpon és a tenyéren. Az arzén a májban és a csontokban is felhalmozódik. Érdekes, hogy rákkeltő hatású, de az utóbbi években rákterápiában is kísérleteztek vele.
Az arzénevők a halálos adag feletti mennyiséget fogyasztottak. A furcsa helyzetre az egyik magyarázat, hogy étrendjükben sok zsír (tej, vaj, zsírok) volt, mely a szervezetben vegyületet alkotott az arzénnel és így kevesebb méreg jutott a vérükbe.
Arzénevés magyar változata inkább etetés. A leghírhedtebb és leghátborzongatóbb történet az 1920-as években a tiszazugi arzénes asszonyok néven lett ismert. Érdemes elolvasni erről a Rubicon cikkét.
Az arzén sajnos még mindig nem a múlt problémája. Az ivóvíz magas arzéntartalma Bangladesben és India nyugati részén két évtizede okoz súlyos gondokat.

Az arzénnek még mindig van olyan sötét arca, amelyet megmutat az emberiségnek.
Ez a helyzet.

az ötlet: itt, és itt, kiemelt kép forrása