A farsang

Csak egy kis érdekesség,farsang.  Mert jó tudni, hogyan alakultak az ünnepeink. Semmi alga, semmi egészségmegőrzés, semmi tudományos magyarázat nem lesz. Csak a télbúcsúztatás.  Amivel elűzzük a telet.

A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. 

Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. A tavaszvárás pogány ünnepe köré szerveződött,  igen változatos képet mutató ünnep. 

Zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka, báli szezon, amely szintén a párkeresést szolgálta. 

Magyarországon a farsang  szokásai a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át (erre utal az elnevezés is az olasz “carneval” helyett), míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is.

A farsang szó német eredetű, “faseln” jelentése fecsegni.

Honnan ered a farsang, és mit ünneplünk ilyenkor?

A farsangról legtöbbünknek az álarcosbál és az ízletes, illatozó szalagos fánk jut az eszébe. Esetleg a velencei karnevál és a mohácsi busójárás fergeteges hangulata vagy éppen a jelmezkészítés a gyerek osztályfarsangjára.

 Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek ideje. Jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, így alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. Naptári zárónapja minden évben más: a húsvéti nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda határozza meg.

A farsang csúcspontja a „farsang farka”, amit sok helyen, főleg latin nyelvterületeken karneválnak hívnak. A karnevál szó a latin carne vale kifejezésből ered, melynek jelentése: búcsú a hústól. A farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három napon, hagyományosan nagy mulatságok közepette, elbúcsúztatják a telet. Ekkor rendezik meg a híres – például a velencei, a riói- karneválokat; Magyarországon pedig a mohácsi busójárást.

farsang-maszk-velence

 

SÖTÉT NAPOK CSOMAG

Jó egészséget!

Prof.Imune

Itt van nekünk a facebook, beszéljünk a farsangról! kiemelt kép, velencei karnevál, forrás