Kollagén az egyik csodálatos anyag, amire életbevágóan szüksége van a testünknek.

Annyira fontos a kollagén, hogy a C vitamin hiánya is  közvetve, a kollagén beépülés akadályoztatása miatt okoz skorbutot, szélsőséges esetben akár halált. 

Ugye nem volt eddig világos, hogy a kollagén ennyire fontos?                                                                                                                                                                                               

A kollagén varázsszóvá vált

A kollagén, amit szinte mindenbe beletesznek – krémekbe, kozmetikumokba, púderekbe, tablettákba, csak az ételünkből marad ki lassan -, varázsszóvá vált, így reklámfogásnak sem utolsó.

Ezúttal azonban teljesen indokolt a felhajtás, amit körülötte csapnak.

kollagen-a-csodalatos-imune.bio

A kollagén a testünk ragsztó, összetartó anyaga.

A kollagén testünk leggyakoribb fehérjéje, alapanyaga a bőrnek, az inaknak, az izmoknak, a csontoknak, a porcoknak, és még a vérben is van. A test ragasztóanyaga.

A test készíti magának a kollagént, ez a szintézis azonban a középkortól felfele ( már 35 éves kor) jelentősen csökken. (egy fogyókúra, egy kis dohányzás, vagy a durva napozás is, ellene dolgozik  kollagén termelésnek, nem csak a kor )

Ezért muszáj ennünk a kollagént!

Miért is kell ezt külön megbeszélnünk?

Mert megváltozott a társadalom, ezzel együtt az egyes ember étkezési szokása is.

Szinte kiiktatódott a ‘bürke’, a halbőr, a csirkebőr, a krampli (kaparó, csirkeláb ), a körömpörkölt, a kocsonya, a babos bőrke leves… -és még sorolhatnánk-, fogyasztása. Ezek ciki ételek. Beleteszik a kutya-, macska-tápba!

Megtisztítva vesszük a csirkemellet, a csirkecombot , filézve, bőr nélkül a halat, és nemigen főzünk csontlevest sem. Az olyan ciki!

Körömpörköltet, és kocsonyát évente egyszer engedünk meg magunknak, akkor is félve. A koleszterinmítosz, és zsírszegény táplálkozás favorizálása itt is rossz irányba vitt bennünket. 

boros-hal-ertekes-kollagen

Bőrös halszelet! Ez így rendben van!

Értékes, és szükséges tápanyagoktól esünk el, a feldolgozók beledarálják a kutyatápba, macskaeledelbe.

Urak lettünk, de egészségesebbek nem!

A Kollagén látható hatásai:

#1.Bőr-feszesítő.

#2. Izületi, és ín rugalmasság csináló.

#3. Csont és izom struktúráló.

#4. Belső szerveink rugalmasságának alapanyaga.

#5. Az erek rugalmasságának alapanyaga.

#6..A szem szaruhártya, és a szem ‘fehérje’ alapvető felépítője.

#7. Az emésztés segítője.

#8. A belek ‘ragasztóanyaga’. ( és az egész testünké, egyeben tartva azt!!!!)

Amiért a kollagén bennünk lévő áldás:

Ahogy csökken a szervezet kollagén termelése, még jobban kell ügyelni a kollagén bevitelre. A dohányzás, a napozás, az egyoldalú, vagy vegán táplálkozás az egészséges kollagén szintet még inkább csökkentik.

Eleinte a bőr megereszkedik, majd lanyhul az izmok feszessége, aztán izületi fájdalmak jelentkeznek. (és még sok más, még az agyi katasztrófával is összefüggésbe hozható a kollagénszint csökkenése)

A kollagén pótlás 5 gyors, előnyös hatása.

#1. A kolllagén megállítja a bőr öregedését, és regenerálja azt

A kollagén ragyogóvá teszi a bőrt. Ez a létfontosságú fehérje  hozzájárul, hogy a bőr megőrizze a rugalmasságát, az fiatalosabb és egészségesebb lesz. A kollagén termelődése csökkenésével, a bőr petyhüdtté, ráncossá vagy szárazzá válik.

Vizsgálatok igazolták, hogy aki nagy dózisú kollagént fogyaszt, annak már 4 hét elteltével rugalmasabb, feszesebb lett a bőre. A kollagén azonban belsőleg hat, a krémekben ígért hatás kérdéses, és kétséges, mert a kollagén egy hosszú, nagy molekula, kívülről felkenve nem épül be a bőrbe. A hialuronsav azonban a vizsgálatok szerint igen, azt meg beszedni nem érdemes a bőr állagának javítása érdekében.

Szóval kollagént megenni, hialuronsavat felkenni kell a bőr fiatalítása érdekében.

A csodakrémek összetételét ellenőrizni kell! A kollagén kívülről nem hat!

A csodakrémben legyen hialuronsav, de a kollagén csak jól hangzó összetevő, Azt inkább jó sokat kellene enni belőle!

csodakrem-vajon-hasznal

A csodakémek összetevőit ellenőrizni kell. A kollagén itt csak reklámfogás!

#2. A kollagén segít az izomszövetek építésében, és figyelem: a zsírégetés támogatója

A kollagén az izomszövetek egyik fő összetevője. A kollagén koncentráltan tartalmaz glicint is, amely egy, a kreatin előállításában kulcsszerepet játszó aminosav. A glicin látja el az izmokat azzal az energiával, amelyre azoknak szükségük van az edzés során. Kollagén szedéssel és némi erőedzéssel jelentősen javítható, visszafordítható az időskori izomtömeg vesztés.

A glicin-a kollagén egy összetevője- és kiváló, egészséges édesítőszer

A glicin ( már lehet venni is) fogyasztása kellemes édes ízt ad az ételnek, és jobb esti alvást biztosít. ( erről ITT) Tiszta fehérje, cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak ez jó hír. Bátran fogyaszthatják.

A táplálkozástudományban régóta tudott, hogy egyes aminosavak különféle mértékű inzulinválaszt váltanak ki, vagy más mechanizmuson keresztül befolyásolják a vércukorszintet. A taurin vércukor-csökkentő hatása ismert. A másik, talán még hatásosabb vércukorszint csökkentő aminosav a glicin. A glicin önmagában alig vált ki inzulinválaszt (Gannon és mtsi., 2002), tehát vércukorszint csökkentő hatása nem ebből származik, hanem egy plussz.

A glicin alvást elősegítő hatásáról ITT 

#3. A kollagén fogyasztása csökkenti az ízületi fájdalmakat

Mivel porcaink a kor előrehaladtával gyengülnek és romlik az állaguk, az ízületek merevvé és fájdalmassá válhatnak. Tapasztalat azonban, hogy magas kollagén bevitellel csökkenthetők az ízületi fájdalmak és enyhíthetők az ízületi gyulladás okozta tünetek.* MSM, és napi 10-15 gr. kollagénnel igen jó, fájdalomcsökkentő hatás érhető el.

#4. A kollagén fogyasztás csökkenti a cellulitiszt

A kollagén amellett, hogy ragyogóan simává teszi a bőrt, rendszeres fogyasztásával csökken a makacs cellulitisz. A narancsbőr fogalmát ( göböcskés, zsíros szövet a combon, karon) a hölgyeknek nem kell magyarázni. Akinek van- és egyre több, már fiatal hölgynek is- azt nagyon zavarja!

Kollagén fogyasztással, megindul a narancsbőr struktúrának a javulása, rásegítve némi edzéssel, gyors bőr szépülés érhető el.

A narancsbőr azonban nem betegség, egy esztétikai hiba, ami az öregedés velejárója. Ám a túlzott szénhidrát fogyasztással, és a túlsúly megjelenésével nemcsak az öregedőket érinti.( a szénhidrát fogyasztás csökkentéséről ITT )(és ITT)

#5. A kollagén javítja az emésztést

A kollagén egy fehérje család. Már a gyomorba érve elengedhetetlen, ugyanis a gyomorsav képződést elsősorban az elfogyasztott fehérjék indítják meg. A refluxos betegek egy része éppen a kevés gyomorsav képződés miatt szenved -sajnos nincs is tisztában ezzel-, így kollagén fogyasztással, VOILÁ!!!!, csökkennek, vagy eltűnhetnek a reflux tünetek. ( a refluxról bővebben ITT)

A gyomorban kissé megdagad a por formában fogyasztott kollagén, lassan emésztődik, ezzel segít a fogyókúra betartásában!

A kollagén a belek kötőszöveteiben is megtalálható, és nélkülözhetetlen az emésztőszervek védelmi feladatainak ellátásához. Ma az az uralkodó nézet, hogy fokozott kollagén bevitellel segíthetjük az emésztőszerveket kibélelő szövetek képződését, ami pozitív hatással van az egészségre. De meg kell jegyezni, hogy a kutatók eddig csak a kollagén-pótlásnak az emésztőrendszerre gyakorolt közvetlen hatását vizsgálták.

Hogyan együnk több kollagént?

#1. Csontlevet, vagy kocsonyát, vagy állati “bűrkét” kell fogyasztani

#2. Zselatint kell enni.(nem finom, de hasznos)

#3. Kollagén táplálék kiegészítő mellett is dönthetünk ( ITT egy jó termék) 

Ma már ízesített és natúr koncentrált kollagén is kapható.

A kapszulázott formát nem javasojuk drága- már a kapszulázás maga-, és egy egy óriás kapszulában is maximum 1000 mg por fér el. ( napi 10-20 gr kollagénhez 20 kapszula? Hmmmm?? )

Ésszerűbb a terméket por formában havi 300-600 gr-os kiszerelésben beszerezni. Az ízesítetlen változat akár főzelékbe, pudingba, bármilyen süteménybe is beletehető. Az ízesített pedig egy jóízű kollagén koktél alapanyaga lehet! ( brutálisan finom)

BLUE GOLD KOLLAGÉNT KÉREK

Figyelem:  A Blue Gold Imune Kollagén pillanatok alatt oldódik vízben, brutálisan finom, és napi 16g-os megadózis!

És persze kell bio multivitamin, erre jó az Imune alga, és erőt ad a kitartáshoz, és micro-tápanyagokkal táplálja a szervezett. Mert  kollagén is hiányzik, de még sok más is, a mai táplálkozásból.

Egy összetett folyamat révén a micro alga tovább javítja az izületek állapotát, kollagénnel párosítva igen szép eredményeket tapasztaltak.

Ez az ismeret fontos lehet az ismerősöknek is. Előre is köszönjük, ha megosztják a facebookon.

https://www.facebook.com/drimunehungary

Jó egészséget! Pontos ismereteket!                                          

Dr.Imune

 

Egyéb tudnivalók: glicin- egy kollagén összetevő

A glicin és a cukoranyagcsere

A vér glicin tartalmát következetesen alacsonyabbnak találták elhízottakban és cukorbetegekben.  Ez egy érdekes, tovább kutatandó oka lehet annak, hogy egyesek ugyanattól az étrendtől miért válnak cukorbeteggé, mások meg nem.

A glicin és a szív

A magas vércukorszint és a kardiovaszkuláris megbetegedés szoros kapcsolatban áll. Egy vizsgálatban az alacsony glicinszint a fokozott infarktuskockázattal függött össze. A szervezet kollagénszintéziséhez elengedhetetlen a glicin, s az artériák fala több típusú kollagént is tartalmaz, hiánya az artériák meszesedésének az egyik oka lehet. Ez egy lehetséges magyarázata a magas vércukorszint-alacsony glicinszint káros kardiovaszkuláris következményeinek.

A glicin jelentősen csökkenti a vérrög képződés kockázatát, s mivel mellékhatása nincs (mint mondjuk az aszpirinnek), jobb alternatívának tűnik (Schemmer és mtsi., 2013). A glicin magas szintje gyulladáscsökkentő és atheroszklerózist gátló, továbbá vérnyomáscsökkentő hatású

Glicin főként a belsőségekben és porcokban található. A valódi, órákig főzött csontleves sok glicint tartalmaz.

A glicin és a máj

Ha már a máj szóba jött, a magas glicinszint májvédő hatású. Lassítja az alkohol felszívódását, védi a májat az alkohol káros hatásaitól, véd a májráktól, és kialakult májrák esetén gátolja a sejtosztódást és az új erek képződését (Razak, 2017). Továbbá előnyös prosztata megnagyobbodásban, szkizofréniában, sztrókban. Elősegíti a sebgyógyulást, fekélyek kezelésében is jól használható. A glicin vérzéses és fertőzéses sokk esetén jelentősen segíti a túlélést és a szervek éppen maradását.

A glicin és a rák

Ez egy érdekes kísérlet, kissé ellentmondásos.

rak-betegseg

A glicin és a szerin aminosavak úgy tűnik, a ráksejtek fontos tápláléka (Amelio és mtsi., 2014), s egereknél a szerin és glicinhiányos táplálkozás lassította a limfóma és a belsőszervi rákok növekedését (Oliver és mtsi., 2017). Szóval rákbetegeknek a glicin és a glicintartalmú ételek fogyasztása nem ajánlott. Rák esetén azért is hasznos a ketogén étrend, mert a sok zsír- és minimális fehérjefogyasztással lecsökken nem csak a cukor, de a szerin és glicin utánpótlás is. A legtöbb szerint és glicint a szervezet cukorból állítja elő.

Mennyi a szükséges adag?

Étkezések előtt 5 gramm elfogyasztását ajánlják a kutatások.  Ez egy púpos teáskanálnyi. ( kanállal mérésről ITT ) Ez nehézséget nem jelent, hiszen a glicin édes ízű. Sokan édesítésre is használják, s mivel hőálló, ételekbe is keverhető. Rendkívül ritkán izgatottságot válthat ki, ez egy paradox hatás az agyi glutamátszint emelkedésén keresztül. Ezért tanácsos a glicinfogyasztást fokozatosan bevezetni. Sajnos, a glicin relatíve drága, ezért talán érdemes kisebb mennyiségekkel is próbálkozni, hátha már 2-3 gramm is hatásos, vagy csak a nagyobb szénhidrátterhelés esetén fordulni a glicinhez. Érdemes a glicin természetes forrásait is kihasználni, azaz úgy átalakítani az étrendünket, hogy nagy glicintartalmú ételekkel bővítsük étrendünket.(a fenti néhány bekezdés Szendi Gábor honlapját idézi, néhány mondatban szóról szóra)

*Egy 2009-es vizsgálatban (1) a résztvevőkkel 90 napon keresztül csirkenyakból készült II-es típusú kollagén adagolást írtak elő, minek eredményeképpen az osteoartritis (degeneratív ízületi betegség, amelyet az ízületben található porc krónikus károsodása, illetve végleges elvesztése okoz) okozta tünetek előfordulása 40 százalékkal, míg a tünetek erőssége 33 százalékkal csökkent.

Egy régebbi, 1993-as vizsgálatban (2) súlyos ízületi gyulladásban szenvedőknél ugyanilyen típusú kollagén hatására csökkent az ízületek érzékenysége és duzzanata, illetve 60-ból négy esetben teljesen elmúltak a tünetek (2). A vizsgálati személyek denaturálatlan kollagént kaptak, vagyis olyat, amelynek aminosavait nem tették tönkre feldolgozással, illetve magas hőmérsékletre hevítéssel.

A fentiek nem minősülnek diagnózisnak, és nem ajánlott döntéseket hozni a személyes kezelőorvos jóváhagyása nélkül.

https://www.tenyek-tevhitek.hu/vercukorszintcsokkentes_glicinnel.htm

https://www.tenyek-tevhitek.hu/talalatok.htm?q=kollag%C3%A9n

Köszönet dr. Balogh Ancsának az segítő kritikáért : Málnalevél Patika  ITT